Mivel Szűcs Gyula megkért, hogy a heti5kepregenyre írjak, ami személyes, már nagyon ritkán vezetett (és véletlen épp indexes) blogom, gondolom, megengedhetek magamnak intimebb hangvételt. Hogyha máshova kérte volna Hamlet a recenziót a tiszteletpéldányért cserébe, nem lehetnék ilyen közvetlen. Mivel dedikálta, azt hiszem, nem kéri majd vissza.

Milyen is a szerzőpáros egyik tagja évek alatt kialakult benyomások alapján? És miért írok erről? Talán ebben gyökerezik a Cafe Postnuclear sztorivezetésének később kifejtett érzete. Alaptermészete - mely a túlélés szempontjából ideális - , hogy a kritikát dicséretként fogja fel. A kritika alatt itt nem negatív kritikát értek, hanem a (szakmai) csiszolnivalók szóvátételét. Lepattan róla minden, amikor azt ecsetelik, hogy min lehet javítani, azzal replikázik, hogy milyen hihetetlen jó az egész. Ezt az alaptermészetet nehéz lehet kordában tartani. Ahogy képzelem, ilyen megszállottságot csak másik megszállott képes irányítani. Például Budai Dénes, akit ugyancsak évek óta ismerek távolról. Ő is a saját feje után megy, máshogy őrült. Jól egymásra találtak.

Hamlet imád másokra kancsal cimkét ragasztani, melyeket nem írok le, aki olvassa, tudja, kár reklámozni ezeket a párhuzamokat. Viszont adja magát, hogy visszaadjam neki mások helyett, szép médiumidegenségben.

Szűcs Gyula a magyar képregény Hasbrója. A CP kicsit olyan, mintha valaki elővenné a modellautóit és dzsiájdzsóit (vagy a haverjáét), igényesen kifestené, és egy óriási terepasztalon hatalmasat és élvezeteset játszana velük. A figurák, autók, egyes diorámának elképzelt hátterek – ha McFairlane minőségben készülnének, sikeresek is lehetnének a figuraboltokban és retro-művészshopokban. 

Szűcs Gyula a magyar Jeffrey Stone. A szerző mesélőkéje valahogy a nagy debreceni világalkotóéra emlékeztet. A Sárkányok és Helikopterek ugrott be, Cherubion világa. Nem is a durván egybekent világok, inkább a kicsit zagyva, kamaszosan erős képzelgések (jól megírva), melyek annyi fiatalt, köztük engem is rabul ejtettek annakidején. Mintha egy erős fantáziájú gyerek papírra vetné a dolgait, majd felnőtt énje megírná a regényeket belőle.

Szűcs Gyula a magyar országút harcosa.

Szűcs Gyula a magyar képregény ID Software-je. A Rage – Wastelandben lezuhan egy meteor, minden elpusztul, túlélő emberek, mutánsok, sivatag, buggyk, fegyverek, bárok ésatöbbi. eléggé olyan amerikaiul az, mint magyarul ez. A CP első verziója valójában hamarabb megszületett, mint a (Fallout vagy a) Rage, tehát John Carmackék lopták a hangulatot valahogy.

Szűcs Gyula a magyar Paul Verhoeven. Szeretett rendezőről mindig az jut eszembe, hogy tombolda. Hogy egy önmagát felnőttnek tettető zseniális kamasz kiéli a vágyait a vászonra. De PV minden ízében társadalomrkitika, nála még egy ruha vagy egy szitává lövés hossza is az. Így a párhuzam erőltetett, pont mint Hamlet párhuzamai.

Szűcs Gyula a képregény George Millere. Ráadásul mindketten remakelték saját munkájukat.

Szűcs Gyula a magyar képregény heavy metáljának Hegedüs Mártonja.

A CP a szegény ember Vaterája.

Budai Dénes ma az egyik legjobb magyar grafikus képregényes. Nyilvánvaló a Gépjáróműből, hogy nem comic-képregényes, nem (street, brutal, naiv és egyéb) art-képregényes, hanem grafikus-képregényes. Európai méret. Képzőművészeti alkotás egyik-másik oldala, nem akarja/tudja? magát keretek közé szorítani, de nagyon kell neki, hogy sok szép vonal legyen a papíron, hogy izgassa a szemet és kielégítse az elmét. Sok az elrajzolás, a hiba, viszont kontrasztként rengeteg aprólékosan kidolgozott és monumentális rajz és oldal van. Ez olyan középértéket eredményez, ami nagyon látványos és szerethető. A színek időnként gyönyörűek. Nem értettem a hangfestészet hiányát, úgy rémlik, Budai Dénes nagyokat tud szólni, itt pedig adta volna magát a sok motor- és egyéb hang.

A párhuzamaimban szinte egy közöset találtam, ezt a kamaszdolgot. Hogy az egész CP olyan, mintha egy játékvilágban élő serdülő leülne a csíkos spirálfüzet elé, és elkezdené rajzolgatni vagy írni a fejéből a párbeszédeit. Tudok vele azonosulni. A szöveg egységes, mindenki ugyanolyan stílben beszél, kis papíríz, ez máskor zavarni szokott, de most – szinte látva magam előtt ezt az alkotó kamaszt – nem zavar. Élje csak ki magát, valaki fogja vissza kicsit, fésülje ki a szöveget (megtörtént), aztán kész. Beszéljen ugyanúgy a miniszter mint a buszsofőr, nem érdekel. Mivel

Szűcs Gyula a magyar képregény Szűcs Gyulája.

Ott van mellé Budai Dénes, aki ugyanolyan szerelmese a tágas magyar tárgyi kultúrának, különös tekintettel a szocialista korszak utolsó két évtizedére, mint ő. Láttam szemeit csillogni egy-egy magyar SW trafikkártya láttán.

Hogy ne tűnhessen reklámnak az írás, elmondom, hogy miközben lapozgattam a tiszteletpéldányt, először azt gondoltam, nem venném meg, hiszen gyönyörű, színes, keménytáblás kiadás, és nekem – épp az igényessége miatt – drága („fajlagosan” nem az) Aztán egy nap után arra jutottam, hogy megérné annyit spórolni, hogy vagy két hónap múlva megvegyem. Csak reklám lett belőle. Szóval lehet, hogy várnék egy-két évet, míg lemegy az ára. Ha el nem fogy.

Nagyon tetszett.