Ildi és Gergő nagy vacsorát adtak a hétvégén. Lassan a könyvespolchoz somfordáltam, miközben a többiek már elaléltak a pompás étkektől. Míg ők ínyükön érezték a közösen készített étel ízörömét, lekölcsönöztem néhány kötetet a polcról. Ugyan épp az egyik utolsó bejegyzés a kölcsönzéssel kapcsolatos ellenérzéseimről szólt, ez mégsem ellentmondás, Ildi tudja, hogy visszakapja a képregényeket, mert visszakéri őket. És tudja, hol talál meg.

Nem szeretem a horrort. Filmen. Eleget láttam belőle, és a hangulatos fajta – mint a Dark Water eredeti japán változata – tetszik is: sötét mese a felelősségről, a lakótelep homályos bája adtak hangulatot rendesen. Mégis azt hiszem, hogy a horrorok nagy része semmire se jó azon kívül, hogy az idegrendszeremet vegzálják. Képregényt olvasva más az érzetem, nem taszít annyira, a médium sajátossága, hogy nem olyan életszerű, mint a film. Ildi polca horrormangákkal (és Enki Bilalokkal) viselős, úgyhogy választottam is – újraolvasásra Junji Ito-tól a Gyo-t, előszörire a Lullabies from Hell-t.

Rögtön az első történet nagyon megfogott.  A második oldalnál olyan kacagási láz jött rám, amilyen már régen volt. Annakidején a magyarul megjelent Élni teljesen hidegen hagyott, Takahasi Cutomu műve számomra – talán a filmes „előképzettség” miatt lapos volt, amire csak azért emlékszem, mert olyan ritka magyarul ez a zsáner. Hadeshi Hino teljesen másfajta horrort művel. Képregény a legjobb fajtából. Szépirodalom. Csak szavakkal vagy filmen nem működne ilyen szépen, kellenek Hino kissé az amerikai underground képregényekre emlékeztető képei is. Szépirodalom annyira, mint Örkény István, végletekig karikírozott irrealitás a realitásban.

Itt van egy pár oldal belőle.

Cím: Lullabies from Hell (kölcsön kaptam)

Szerző: Hadeshi Hino

Rajzoló: ez is ő

Kiadó: Dark Horse

Megjelenés éve: 2006.

Eredeti ár: 12 dollár és 95 cent

Formátum: 18.5 x 13 x 2 cm