Ez a kötet valahogy elsikkadt a tavalyi mezőnyben. Vagy azért, mert egy részét már olvashattuk korábban, vagy azért, mert már viszonylag sok szerzői kiadvány jelent meg, és így megoszlott az olvasóközönség, nem is tudom. Pedig nagy vállalkozás és nagy fegyvertény, hogy sikerült viszonylag rövid idő alatt megírni, megrajzolni és megjelentetni.
Az érdektelenség mellett nem is fanyalgás, hanem inkább elutasítás jellemezte a ritka hozzászólásokat. Néhány fórumon azt lehetett hallani, hogy jó lett volna ez, egy „magyar Da Vinci-kód”, csak nem áll össze a történet. Na meg hogy Attila kicsit elvetette a sulykot a naturalista szexábrázolással.
Nekem nem volt bajom a kötettel, sőt. Bár igazából felhozta kamaszságomat, azaz első pár alkalommal csak a pornó-oldalakat nézegettem végig, de aztán sikerült a történetet is befogadni.
Itt van rögtön ez a pornó dolog, hogy kellett vagy nem, ízlés dolga. Nekem belefért egy-két kivételtől eltekintve. Jobb lett volna a péniszeket elhagyni, meg a vaginákból takarni egy keveset (ez pár helyen sikerült is), és örültem, hogy az anális örömök kimaradtak. Tényleg nem zavarnak az efféle dolgok, több száz hentai és az európai erotikus és szex-képregények elolvasása után igazán beleférne a zsánerbe, csak ez a könyv nem egy Druuna vagy egy Hot Sisters epizód, hanem egy „kalandképregény”. No mindegy, egy helyen zavart csak, az egyik főszereplő csaj – most nem jut eszembe a neve – teljesen hiteltelen volt a leszbikus jelenetben, nem indokolta semmi, hogy épp ő… Az ikreknél jobban ki lehetett volna játszani ezt a kamaszoknak szóló kártyát.
Fazekas néhol kicsit idejétmúlt, a 90-es éveket idézi a környezet. Bár vannak teljesen új autómodellek, de van az a régi fajta telefon is, ami már vagy 15 éve nincs is.
Még egy negatívumot tudok felhozni, ami általában a kezdetektől jellemző Fazekasra. Ez pedig a következő: a fantasztikusan élvezhető, zseniális oldalakat, képeket néha „tönkreteszi”. Ebben a műben kevésbé mint máskor. A távoli alakok, a környezet, házak, autók, lovak stb. nekem a magyar képregényművészet csúcsai (még ha „franciássággal” is illetik néha Attilát) Csak csodálni tudom, bámulni ezt a könnyedséget, ezt a kifejezőkészséget, ezt az áradó profizmust. Az első képkockától az utolsóig. Tényleg, nem tudok betelni vele. A fény-árnyék játék, az alakok, minden tökéletes. De. A közeli alakok mimikájával bajom van. Ezek mintha más, karikatúraszerűbb stílusban lennének rajzolva, nekem az ordenáré szó jutott róluk eszembe. És ez már így volt régen is. Sokszor úgy próbálom nézegetni Attila képregényeit, hogy találok-e bennük számomra tökéletes oldalt, melyben nincs ilyen „ordenáré” nagy fej, aki épp teli szájjal üvölt vagy meglepődik valamin. Vannak tökéletes oldalak (ahogy írtam ebben a hosszú műben most jó sok), ezért fáj egy kicsit ez a megoldás, s lehet hogy ez csak engem zavar, de az biztos, hogy Attilát nem.
A sztoriról inkább csak annyit írnék, hogy azért tetszett, mert kiérezhető belőle az írói szándék, azaz hogy ne könnyítse meg a befogadó dolgát, igenis odafigyelést igényel, és oda-vissza lapozgatást, mi is történik, kik ezek a szereplők. Ez ritka ma, főleg a képregényben, sokszor a legkönnyebb fogyasztás felé tolódik el az írás is, azaz legyen egyértelmű a sztori, legyen a végén csattanó, meglegyenek az alap dramaturgiai elemek, és kész. Ezt a képregényt nem elég egyszer elolvasni, és érdemes is többször. Szerintem nagyon szép, igényes és óriási munka minden oldalról.
Még egy szándékot érzékelek a forgatóval kapcsolatban, melyet nem sokan emeltek ki eddig: ez a feldolgozás megpróbál szakítani a magyar adaptációs hagyománnyal. A szerzői narráció teljesen hiányzik (talán egy „Eközben…” összesen), ehelyett a szereplők párbeszédei és monológjai mesélik el a történetet. Ez teljesen új ilyen terjedelemnél a magyar képregénytörténetben.
Aki emlékszik még az Eduárd 9-es számában a fantasztikus rajzú Nagy Levin történetre, ott is volt egy ilyen kísérlet, jóval rövidebb kivitelben. Bár az nem adaptáció volt, mégis többen hiányolták a narrációt, mint a „rejtőiség” elengedhetetlen kellékét. Fazekas Attila hangosan nevetett, mikor szóba kerítettem ezt a képregényt, hogy abszolút nem értette a sztorit, még mikor a fia elmagyarázta, akkor se. Lehet, hogy bizonyos olvasóközönségnek a narráció is nagyon fontos, nekem – különös módon – a Joe Bar volt a minta, ahol ugyancsak minimális, időbeliséggel és térbeliséggel kapcsolatos narráció volt csak („Ezalatt…” „Máshol…”).
Ahogy mondani szokták, minden magyar képregényrajongónak kötelező darab. Mármint a Gemini.
Cím: A teljes Gemini-jelentés
Szerző: Korcsmáros Péter regénye alapján Bayer Antal
Rajzoló: Fazekas Attila
Kiadó: Képes Kiadó
Megjelenés éve: 2008.
Eredeti ár: 1990,-
Formátum: elég nagy, hogy élvezhető legyen
