Hát történt egy érdekes dolog, ami arra utal, hogy ne játsszunk másokkal.

Tegnap össze akartam állítani egy "képelrontós" képet, amin összevágtam volna azokat a kép szélén csellengő, elkapott pillanatokat, melyek egy jól komponált képet is tönkrevágnak. Akadtak itt is példák, volt egy muki, kétszer úgy állt két képen, hogy elképedtem. Egyiken zabált, másikon vedelt - á ez nem igaz, csak úgy nézett ki.

Kivágtam meg minden, és mentéskor összeomlott a gép - Nickel, Nickel - ne nevess ki mást, mert ez lesz a vége. Úgy elszállt a gép, hogy a muki eltűnt a gépről, már csak mint szép emlék létezik valahol, egy újabb kiállításmegnyitón.

- A capo di tutti capit keresem. Ja, te vagy. Most itt az van, hogy nekünk hétre hirdették meg a kiállítást, itt meg azt mondják nyolckor lesz. Mit csináljunk egy óráig? Amit akarunk? Kösz.

Nem kis ember ez a Joost. Ilyet már Art Spiegelmantól is láttam, pedig ő se akárki.

A kiállítás installációja látványos, könnyen szállítható, de szükséges hozzá a befogadók fizikai aktivitása is.

Orvosi ügyelet, várakozás.

Szimpatikus vendég.

Figyelmes vendég.

Halmos Ádám ebben a percben ért ide az Elvis-kötettel, és mutatja Joost-nak. Ha ilyen nagy öröm a képregénykiadás, lehet én is belevágok. (Innen vágtam le emberünket)

A nyugdíjasklub (ők is hétórás kezdést tudtak, így a pogácsák és a bor hamar elfogyott) helyét átvette az érdeklődő holland-diaszpóra, meg a többi érdeklődő/szimpatizáns.

Egy kiváló portré Joost Swarte-ról.

És egy kiváló portré Typexről. A dedikációjára annyit írt: "But I'am too drunk now." Aszonta sörözni szokott, itt meg csak bor volt. (Mégis maradt egy kicsi)

Marcel Ruijters.

Akire még Csordás Dani is vár.