Szinte szerelmes voltam John Byrne Superman-jébe. 1990-ben ez a máig klasszikus, gyönyörű egész oldalas képekkel működő csoda ütött szemen és szíven. Az eredetileg The Man of Steel címmel megjelent újraírt Superman romantikus volt, tiszta, hibátlan. Ami most eszembe jutott, hogy mekkora nagy találkozás volt Lois Lane és Superman között az első részek egyikében, az a mindenki által jól ismert repülőgépes jelenet.

Most olvasom a tavaly kezdődött Action Comicsot, a negyedik résznél tartok. Nagyon szeretem Grant Morrisont is, meg Rags Moralest, persze össze se lehet hasonlítani azzal az alkotási móddal, amit Byrne csinál(t), az ő alakjai, fejei, vonalai olyan egyediek, hogy ezer közül is megismernénk, ha csak nem ugyanúgy másolta valaki. Nem tudom azért-e, mert Byrne kanadai, történetei azért olyan tiszták-e meg szépek meg naivak, ahogy a hőse is, vagy a korszellem tette ezt, s nem tudom, Grant Morrison azért ír-e gyakran olyan jól, mert skót, és körülvette sok hülye angol :)

Egészen más ez az Action Comics. Gigantikus történet van kibontakozóban, mégis földközeli a történet, hiszen Superman jópár évtized után ismét sebezhető, civilként Harry Potternek néz ki, amúgy úgy viselkedik, mint Pókember kb., azaz egyedi turmixot kapunk már az elején. Érdekes Lex viselkedése, aki egy jöttment idegennek,fenyegetésnek látja Szupit, ez egy teljesen jogos és érthető viselkedés, és egy kicsit más, mint az eddigi hozzáállás.

Amit sajnáltam kicsit, az a romantika, ami a Byrne-féle sztoriban megvolt, hogy az ELSŐ találkozás Lois és Superman között legyen olyan emlékezetes, mint egykor.

A többit nem bánom, elvégre bármikor újraolvashatók az 1986-os sztorik, és nekem nagyon érdekesen alakulnak a dolgok, jönnek be az ismert és újraírt szereplők.