Kedves ismerősnek adtam képregényeket, Viszlát, Egert és BMX-kölyköt. Ő elhozta az otthon talált dolgait, Nemere-Hauit, Zórádokat. De elmondta, hogy nem tudja összekötni fejben a képeket, képtelen képregényt olvasni. Pedig egyetemet végzett, olvasott, művelt, fogékony ember.

Újra előjött. Hogy talán rosszul csináljuk. Hiszen ki képes képregényt olvasni?

Csak, aki gyerekkorában szokta ezt a kifejezési formát.

Ahogy verset se tudnak néhányan dekódolni, sőt, néhány embernek egy egyszerű film is gondot okoz, minden szoktatás kérdése.

Kezdjünk gyerekképregényt írni? Legyenek kétévente tematikus évek, mikor minden képregényalkotó ráfekszik erre? Írjunk a Cartoon Network magazin és a Sipder-man és a Geronimo Stilton mellett hazai gyerekképregényeket?

Ezt látom most a megoldásnak, hiszen máshogy csak egymásnak írunk megint, évekig, egész életünkben, annak a 100-200-300-500 embernek, aki képes képregényt olvasni itthon.