Gyerekként legjobb volt, hogy általánosban a legtöbb osztálytársamnak fingja se volt, ki az az Old Death vagy Sam Hawkins (azért a Winnetou név ismerős volt legtöbbünknek). Hogy Tuskó Hopkinsról vagy a Nagy Bivalyról ne is beszéljünk. Aztán nagyon jó volt később, hogy csak páran tudtuk, kik laknak Castle Rockban, mi történik Maine-ben, épp ki változik vámpírrá vagy kinek a kutyája őrül meg. A beavatottság fontos érzés, még ha egyedül voltam is tudásommal, ott volt az író, aki ugyancsak tudta azokat a titkokat, mellékszálakat, összefonódásokat, amelyeket én is tudtam. Salingerhez tartozni csuda jó dolog volt, még ha ő tagadja is ezt…
Úgyhogy nem voltam egyedül. Ezzel. De a képregény általánosban nálunk (Eger, Csebokszári LTP, 63. Sz. Csapajev Úttörőcsapat) senkit nem érdekelt. Nem volt egy ember se, akivel lehetett beszélgetni Zórád albumairól, az Alfa Asterixéről vagy Willám Wiliről. Arról az élményről, amit például a Winnetou nyújtott, vagy egy-egy Táltos Album beszerzésének öröméről (például mikor Kassán megvetettem az Utazás Plútóniában-t.) Igazából én se különítettem el így az irodalom-képregény kettősséget (ez csak újabban jellemző), de míg könyvekről, filmekről lehetett beszélgetni néhány emberrel, képregényről nem. Papírgyűjtéskor jó tanuló és a legaktívabb könyvtárbajáró lévén éveken keresztül segítettem a válogatásban és a szállításban, csak kicsit lassan ment a munka, ahogy hozták társaim az összekötözött papírpakkokat, én meg egyenként szedtem szét őket. A papírgyűjtés se érdekelt mást, pedig az egyik legjobb élmény, más rendes szemetéből kigyűjteni a kallódó kincseket.
A Winnetou az egyik legfontosabb képregény a gyűjteményemben. Nem mintha olyan ritka volna, megvan 3 példányban is (diafilmen 1-ben), gondolom pár százezer példányt nyomtak belőle. Még az eredeti, huszonegynehány évvel ezelőtt beszerzett darab is a polcon pihen, kakaó-, vajaskenyér, kakaóscsiga maradványokkal. Hiszen olvasni akkoriban evés közben esett legjobban. Illetve dehogyis! Olvasni mindenhol jó. Jó volt a családi ebédlőasztalnál (anya minden tiltása ellenére), vécén, ágyban, fotelben, tévé előtt, este, reggel, mindig és mindenhol. Az evés közben olvasásról már leszoktam (kivéve napilapot – erről is majdnem), de az akkori könyveim, képregényeim mind foltosak. Az egyik legfoltosabb a Winnetou. Nagyon sokszor olvastam, és akkor még nem tudtam, hogy a magyar képregénytörténetben milyen jelentősége van, de privát képregénytörténetemben ugyanolyan fontos.
Cím: Winnetou
Szerző: Karl May és Cs. Horváth Tibor
Rajzoló: Zórád Ernő
Kiadó: utána kell néznem
Megjelenés éve: 1983.
Eredeti ár: ennek is
Formátum: A4 körüli
