A világ mögött van egy másik világ. Ebben a másik világban nem azok a szabályok érvényesek, amik odaát. Pedig egy világ a kettő, még sincs, vagy csak sejthető, érezhető az átjárás.
Ebbe a világba több mű elkalauzol. A filmsorozatok közül a Twin Peaks volt az, ami legjobban bemutatta, azt, amit nem lehet máshogy, csak szimbólumokkal, metaforákkal, és avatarokkal (a baglyok nem azok, aminek látszanak)
Két képregényt szeretnék most ajánlani, mindkettő szöveg nélküli.
Az egyik még ragaszkodik a valóság ezen oldalához is, ez a The Arrival.
Shaun Tan (1974) műve elég egyszerű, ami azt illeti. Semmi különös nincs benne, szürrealitása csak egy szinten jelentkezik, a tárgyi környezetben (ami magába foglalja az idegen létformákat)
Története nincs. Egy ember emigrál - valahová. Ahová megérkezik, az a hely viszont már néhol részben, néhol teljesen eltér a számára és számunkra is megszokott emberi környezettől.
Látszik, hogy az épületek, járművek eltérnek a megszokottól, alig hasonlítanak az általunk megismert emberi történelem épületeihez, sajátos geometriájuk, méreteik idegenséget sugallnak, de egyszerre tetszetősek, a huszadik század elejének világát idézik leginkább. Konkrétak, de megfoghatatlan tömegüknél fogva elvontak, fenyegetőek is.
A külföldre, a hazától távolra szakadás-érkezés metaforái és konkrétumai, hiszen egy ismeretlen világban mi is azt érezhetjük, mások a házak, az emberek, a szokások, a nyelv. Ez fejeződik ki Shaun Tan gyönyörűen kidolgozott, idegen világában.
Shaun Tan szürrealizmusa kétféleképp fejeződik ki tehát. Az egyik, ahogy írtam az ember idegenség-érzését, elveszettségét kifejező tárgyi környezetben, a másik "megoldás" pedig ezen a képen látható. Ahogy a férfi kinyitja bőröndjét, tudjuk, hogy nem a családja van benne kicsiben, hanem az otthonról ismerős tárgyak, illatok. Ezek idézik fel a képen látható jelenetet benne, így válik költészetté a képi megvalósítás.
Az egész műre ez jellemző, sötét, gyönyörű, idegen, elvont és megfogható egyszerre. Nagy alakú album, szépiás hatású. Egyesek fontos műnek tartják, lehet, hogy az is.
A másik szerző, aki jóval mélyebb rétegekbe húz le minket, Jim Woodring. Míg Shaun Tan műve végig egyensúlyoz realitás és szürreális határán, JW egyértelműen nem tudatos gondolkodó. Művei szerkezete, és az abban történt dolgok sokszor véletlenszerűnek tűnnek, mint dicséret helyett a zen buddhista szerzetes hatalmas pofonja. Így is működik.
A látszólag egyszerű rajz, a gyermeki, rajzfilmszerű, huszadik század első felére jellemző comic-strip figurák olyan gyomorforgató dolgokat visznek véghez, ami miatt úgy gondolom, a Portable Frank gyerek olvasókra kifejezetten káros lehet, legalábbis kétségbeejtő érzéseket szülhet érzékeny gyerekekben (amellett bele is lehet szeretni)
Itt már nincs magyarázat. Keretet csak az egységes világ ad a történéseknek. A történések több szinten zajlanak. Egyéni, belső világoktól egész világ-rendszerekig lehet magyarázni különböző szinteken az eseményeket, a szereplők és a környezet is metaforákká transzformálódnak a személyes vagy közös értelmezésben.
Jim Woodring maga is jelentéssel ruházza fel, kategorizálja szereplőit. Ezen kívül többen is próbálkoznak értelmezéssel.
Személy szerint szeretem, ha valami többféleképp értelmezhető. Sőt, szeretem, ha valami nem értelmezhető egyértelműen, mert a világ valódi természetének ezt tartom. Semmi nincs magában, és a világból is csak annyit látunk, amennyit egy vak ló egy bánya mélyén.
