heti5kepregeny

Nálunk nem tudom, volt-e hagyománya, de szerintem szép és tartós dolgok ezek az uzsisdobozok. Sajnos nekem nincs, de itt van ízelítőül egy csomó, képregényesek is. Gyűjteném :)

 Nemkutyáról átvéve.

Most ezek jutnak eszembe. Akinek van kedve, egészítse ki vagy erősítsen meg :)

Jonah Hex: zseniális a kutyája, kilógó fogakkal, a lehető legszerencsétlenebb ábrázattal, igazi Rantanplan. Sajnos képet nem találtam róla, más fantáziáját nem mozgatta meg eszerint, hogy ez vajon idomított filmes kutya-e vagy egy hozott/talált/szerzett jószág

Zöld Lámpás: az univerzum nagysága, a film kedvessége, Killowog és Sinestro

Thor: az ósulissága, például az a hatvanas éveket idéző robot

Amerika Kapitány: Vörös Koponya nagyon jól eltalált, végig következetes, erős és csak finoman patetikus figura (a színész volt jó választás meg a programozók), jól is néz ki

Hulk: melyik? Az Ang Lee-ében a film felépítése és Eric Bana

Superman, az új: semmi az égvilágon

Batman, az újak: a reality-hangulat, Kétarc

Judge Dredd: Stallone sisakban, és ahogy azt mondja, hogy I'am the Law, az ABC robot, Mean Machine, Dredd  csizmája, a maszkosok és díszletesek melója

Adéle és a múmiák rejtélye: nem jut eszembe semmi

Olvassátok szeretettel talgaby írását a DC rebootról.

A történelem hajlamos ismételni önmagát.
Ezt a mára sablonossá vált mondatot elég sokszor hallhatjuk sokfajta esemény kapcsán. Ám az alapvető igazsága még megmarad, egy olyan területen is, aminek bizonyos szemszögből nézve nincs is még igazán hosszú történelme.
Amikor az Egyesült Államokban a negyvenes évek elején fellendült a képregényfüzetek piaca, a folyamat nagyon hamar olyan szintre jutott, hogy humorosan úgy nevezték a képregénykiadást, mint a legalizált pénznyomást. Nem egy sorozat havonta több millió példányban kelt el. Majd az egész néhány évvel később hatalmas robajjal összeomlott. A romjaiból aztán kiemelkedett egy új, erőteljesen felnőttes irányzat, ám végül a kor talán kissé túlságosan is szűkült látásmódja miatt némi virágzás után az is elvérzett.
A kilencvenes évek közepére a képregények aztán ismét ott tartottak, hogy boldog-boldogtalan képregényeket adott ki, mert ismételten el lehetett érni akár hét számjegyű eladásokat is. Majd pár év múlva, 1997 környékén, az egész egy hatalmas robajjal összeomlott. A romjaiból aztán kiemelkedett egy új, a szuperhősök zsánerét a kifejezetten felnőtteknek szóló történetekkel keverő irányzat, ami végül a hibásnak minősíthető szerkesztői döntések és a túlságosan piacorientált kiadási szemlélet miatt némi virágzás után immár kijelenthetjük, hogy elvérzett.

Nem ez az egyetlen felfedezhető önismétlődés az amerikai képregénykiadás történetében. Például ha a DC Comics történelmét nézzük, egy hasonló párhuzamot fedezhetünk fel egy jó negyed évszázaddal ezelőtti cselekedetük és egy, a mostani új amerikai képregényes válsághelyzetre adott válaszuk között.
1985-ben a DC kiadta a Crisis on Infinite Earths c. maxisorozatát – habár manapság már erre is a minisorozat megjelölést alkalmaznánk –, amivel az volt a célja, hogy egy nagy, mindent elsöprő esemény keretében teljesen lenullázzák az addigi univerzumukat, és a jól ismert hősök felhasználásával ugyan, de teljesen tiszta lappal indítsák újra az immár egységes világukat. A megvalósítás enyhén szólva is döcögős volt, és egy újabb nagyszabású esemény kellett, hogy úgy-ahogy elérjék a kitűzött célt, ám végül mára ott tartunk, hogy elég markánsan meg tudunk különböztetni egymástól egy úgynevezett Krízis előtti és utáni világot a DC univerzumán belül.
Most, 2011-ben, a DC hasonló lépésre szánta el magát. Az eseményt felvezető történet címe Flashpoint, ám ez már nem egy 12 részes maxi. Hanem egy modern „event” vagy esemény, esetleg megacrossover, ki hogy nevezi. A lényeg azonban ugyanaz. Egy hatalmas volumenű történet nyomán a DC világa gyökeresen átalakul és kapunk egy minden tekintetben vadonatúj világot.
Vagy mégsem.

A DCnU-nak keresztelt kiadói esemény mögött ezúttal nem a világuk ésszerűsítése mögötti vágy áll, hanem egyszerűen a pénz. A DC, bár az aranykorban az USA legnagyobb képregénykiadója volt, jó pár évtizede csak második helyezett a Marvel Comics mögött. A lemaradása hol csekély, hol kicsit nagyobb. Az utóbbi években inkább nagyobb. Méghozzá van, hogy eléggé az. És ehhez hozzájön az első bekezdésben írt állapot, mely szerint az amerikai papíralapú képregényeladások újabb történelmi mélypont felé közelítenek.
A DC vezetősége emiatt úgy döntött, hogy miután a nyári események, nagynevű alkotók által indított címek és az erősen reklámozott, éves hosszúságú minisorozatok se voltak elegendőek, hogy visszavegyék az első helyet a kiadók között, vagy legalább erősen megközelítsék az ősi riválist – méghozzá annyira nem, hogy a fenti események a piaci állapotokhoz képest viszonylag sikeres fogadtatása ellenére újabb hatalmas lemaradás alakult ki a Marvel mögött – így a kiadó történetének legnagyobb eseményéhez nyúlnak, és újraindítják az univerzumot.
Legalábbis ez volt az elsődleges és hivatalos marketingszöveg.
Ugyanis a DC is átvette a Marvel ama (egyesek szerint elég rossz) szokását, mely szerint hiába mondja, hogy valami gyökeres változásra készül, a gyökeres változásról kiderül, hogy közel sem akkora, mint amekkorának a reklámokban el akarják hitetni. Vagy ha mégis, akkor tiszavirágéltű lesz, mert egy új író vagy szerkesztő egyszerűen visszacsinálja/visszacsináltatja.
A DCnU-féle megújulás is hasonlóan felemásnak ígérkezik.

De hogy mi az a DCnU? Nagyon röviden annyi, hogy a Flashpointot követően a DC világa egy teljesen új környezetbe helyeződik. A karakterek kisebb-nagyobb mértékben megújulnak – például az igencsak visszás Pókember-történethez, a One More Day-hez hasonlóan Superman esetében is varázsütésre eltörlik és soha meg nem történtté teszik a házasságát; másrészt viszont a változások kreatív motorját adó Geoff Johns saját sorozata, a Green Lantern teljesen mentesül mindenféle változás alól –, és egy teljesen új kontinuitás, vagyis egy elvileg ismételten tiszta lappal kezdő univerzum indul útjára. Elvileg.
Valójában, mint igen hamar kiderült, egy öszvérmegoldásról van szó. Ha valakinek ismerős a fentebb említett Pókember-féleOne More Day és az utána következő időszak, az talán jobban megérti, mire készül most a DC. Pontosan ugyanarra, csak az egész világán. Vagyis nem kezd semmit elölről (lesznek történetek a kezdeti időkről, de ezek mind visszatekintések), az évszám és a karakterek kora, múltja változatlan, egyszerűen csak lesznek történetek, amik mégse történtek meg (például a jelek szerint a teljes Batman: R.I.P.), mások meg nem egészen úgy, ahogy anno olvashattuk.
A DC azt ígéri, hogy szeptemberben, az egész DCnU indulásakor, kiadnak egy részletes idővonalat, hogy pontosan mik azok az események, amik ebben az új világban is ugyanúgy érvényesek. Persze ez kicsit macerás lehet majd úgy, hogy közben legalább kettő sorozat a többihez képest öt évvel korábban, a szuperhősök felbukkanásának idejében játszódik. Ami persze felveti azt a problémát, hogy ha egyszer nem változik az időpont, hová tűnik legalább öt év, hisz jelen pillanatban a DC világában közel 10-12 éve vannak jelen a szuperhősök.
Mindezek és még sok más, a történetek összefüggését és folytonosságát firtató kérdés ezzel az öszvér világgal kapcsolatban szeptemberig biztosan homályban marad, a kiadó ígérete alapján mindenre választ adnak majd, amint kijönnek a sorozatok. Cinikusabbak erre esetleg vonhatnak egy újabb pókemberes párhuzamot, hisz a Marvel ott is ugyanezt ígérte, ám máig nem teljesítette... helyette az egyik írójuk, Dan Slott tette meg helyettük szépen fokozatosan, ahogy az eredetileg három íróra osztott cím végül teljes egészében rámaradt.

Így hát marad a bizonytalanság, az izgalom, a kíváncsiság, és persze a folyamatos, bár továbbra sem túl informatív reklámhadjárat, ami az egész eseményt egyetlen fegyvertényre hegyezi ki. Egy tényre, aminél nehéz volna tagadni, hogy a DC egyik (utolsó?) kétségbeesett próbálkozása a halódó képregénypiacon fogyatkozó vásárlóközönségük kissé kilencvenes éveket idéző módszerrel történő visszacsalogatására.
Mert ahogy abban a mára már nem túl kellemes, sőt, sokszor borzalmas emlékű évtizedben is gyakorlatilag minden hónapban megjelent legalább ötven-hatvan „Legelső, gyűjtői szám!!!”, úgy most a DC fogja és feszíti a végletekig ezt a trükköt. Szeptemberben ötvenkét darab első számmal fognak előállni. Azt állítják, ezzel az összes kiadványuk egyben első szám is lesz majd, mintha csak egy új kiadó lépne a piacra, ám ez kétséges, hisz jelenleg ennél jóval több havi kiadványuk van ennél. Hacsak nem azt jelenti ez a kijelentés, hogy a kétharmadára csökkentik a megjelentetett sorozatok számát. Ami már csak azért sem volna bölcs lépés, mert kis gondolkodással is ki lehet következtetni, hogy akármekkora legyen a felhajtás és az érdeklődés, az ötvenkettőből jó esetben is ha másfél-két tucat olyan sorozat lesz, ami komoly eladásokra számíthat, első szám jótékony hatása vagy sem.
Vagyis, igen, a DC nagy terve összefoglalható annyiban, hogy elárasztják a piacot első számokkal, és reménykednek, hogy az olvasók kitartanak. Ez még annak ellenére is egy merész és kissé vakon elkövetett lépés, hogy legalább a három fő- és egy húzórészlegükben (JLA, Batman, Superman és Green Lantern) igyekeztek a lehető legkomolyabb neveket összeszedni... ha másra nem, az első történetszálakra.
Hivatalosan az alaposan lecsúszott és már középmezőnyre sem érdemes, gyengélkedő JLA v4-es sorozatot Grant Morrison 1997-es nagy újraélesztéséhez hasonlóan az új világuk központi címének szánják, ezért aztán rögtön rá is állították Jim Lee-t, hogy rajzolja meg.
Ám JLA vagy sem, az igazi bevételeket a jelek szerint mégis inkább a Denevérembertől várják el. Habár a Batman-címek feltámasztóját, Grant Morrisont épp, hogy eltávolították onnan, aminek következtében az író jelenleg is futó, eléggé hosszadalmas történetfolyama szó szerint félbe lesz csapva – és ő még jól megúszta, a folyamatosan késő David Finch teljesen saját sorozata, a Dark Knight v2 két számot is alig ért meg, máris a nagy első számos láz miatt újra kell számozni, amivel gyakorlatilag a DC elmúlt sok éves legnagyobb szerkesztői balfékségévé válik az egész sorozat –, lesz helyette viszont egy olyan felhozatal, amit egyszerűen muszáj az állítólagos JLA-központúság ellenére is a DCnU legkiemeltebb részének tekinteni. Csak jelzésképp: a Batman-címcsaládban pontosan ugyanannyi sorozat szerepel, mint a JLA alatt, és abban már benne vannak a Liga tagjainak önálló címei is. De úgy is lehetne mondani, hogy négyszer annyi cím jut a Bőregérnek, mint ahány a Superman-részlegnek.

Persze az egyértelmű pénzügyi okokon túl kell, hogy más oka is legyen ennyi első szám kihozásának és az univerzum jelentősebb átrendezésének. Hisz egy ilyen lépéssel nagyon könnyen elidegeníthetik magukkal a jelenleg még velük tartó olvasókat. Az üzenet, mint szinte minden első számnál és régi sorozatok hasonló újraszámozásánál, az, hogy így akarnak minél több új olvasót bevonni. Hogy teljesen nulla előismerettel is be lehessen vonni bárkit ebbe az új DC-univerzumba.
Ennek persze némileg ellentmond a fentebbi említett nyilatkozat, mely szerint lesz majd egy lista azokról a régi történetekről, amik továbbra is érvényesek, sőt, a főszerkesztő, Bob Harras egy interjúban elejtette, hogy nem egy első részben konkrét utalásokat tesznek majd pár ilyen régi klasszikusra.
Mivel ez a két üzenet eléggé ellentmond egymásnak, így most vagy a szerkesztőség nem tudja, mit beszél, vagy, ami valószínűbb, nagyon erősen próbálnak megfelelni a régi olvasóknak és közben nyitottá válni az újak előtt. Csakhogy az ilyen köztes megoldásoknál komoly veszélyt jelenthet a két szék közé ülés esete.
A másik újítás, ami már inkább sejteti az új olvasók felé nyitást, az az, hogy a DCnU indításától kezdve a kiadó egyazon időben jelenteti meg a képregényeket füzetes és digitális (amiben benne van a Flash-alapú lapozótól kezdve a hordozható eszközökre, például az iPadre kitalált verzió is) formátumban.
Ez utóbbi lépésük az, amire igazából kimehet a játék. Ugyanis végre rájöttek arra, amire a Marvel még mindig nem, hogy a papíralapú képregényes terjesztés az elmúlt két évben haldokolni kezdett. Lehet, hogy ez csak egy átmeneti szakasz: nagy az esély rá, hogy igaza legyen azoknak, akik így vélekednek. Attól azonban még tény marad, hogy a digitális képregényterjesztés egy év alatt a tízszeresére nőtt, és ennek a bevételét nem a Marvel vagy a DC, hanem a náluk kisebb kiadók fölözik le. Majdnem olyan arányban, ahogy a két nagy a papíralapú piacét. A DC itt akarja most megvetni a lábát, márpedig erre kevés dolog lenne alkalmasabb több mint félszáz vadonatúj sorozatnál. Ezzel könnyen új fejezetet nyithat az amerikai képregénykiadás történetében, de persze csúfosan meg is bukhat vele. A papíralapú piacon szinte könyvelhető több sorozatuk bukása, ám kérdés, hogy a szerkesztőség továbbra is csak ezeket a statisztikákat veszi-e figyelembe. Vagy megpróbálkoznak azzal, amivel a Marvel a hanyagsága miatt az olvasók érdektelensége és tájékozatlansága által elbukott: egyes címeket kivesznek a nyomtatott forgalmazásból és csak digitálisan terjesztik tovább.

Az új univerzumhoz új szerkesztési szemlélet is kell, amit a tavaly év végén lezajlott vezetőségcsere még el is hozhat (úgy is, hogy Geoff Johns, az úgymond főnök látványosan abban a lázban ég, hogy az egész DC-t visszaalakítsa olyanná, amilyen a hatvanas-hetvenes években volt). Hogy ez mennyire áll rendelkezésre a kiadónál, vagy hogy egyáltalán mennyire bizonyul megvalósíthatónak és életképesnek ez az egyedinek mondható ötlet, nos... az indítómondathoz hasonlóan egy másik közhellyel lehet erre csak válaszolni: az idő majd eldönti. Méghozzá annyira nem is sokára, mert már az első fél év eredményeiből sokat ki lehet majd következtetni a DCnU sikeressége kapcsán. Hogy valóban ez lesz-e a DC jövője, vagy csak egy átmeneti világ válik belőle. Egyfajta „Ultimate DC”.

The Avengers teaser 720p

The Avengers teaser 1080p

Hogyan különböztessük meg a japókat a kínaiaktól?

M-16-os kezelési útmutató képregény Will Eisnertől?

Abortusz, aids, cukorbaj, magány, méhnyakrák, háború, homokosok, földrengés, kommunizmus - mind-mind olyan probléma, mellyel szembesít a képregény. Amerikában (vagy Japánban) akár állami szinten. Nem lehet komolyan venni néhány dolgot, ők legtöbbször mégis komolyan gondolják.

Csekk.

Kábel ugye meghalt nemrég, mikor Hope-ot védte. Nagyon bírtam, egyik kedvenc Marvel-hősöm. Egyrészt a magyar részekben már régen megjelent rejtélyes léte miatt, másrészt, mert két nagy hatalmú mutáns gyereke, és az ilyentől mindig többet vár az ember, mint két sima szülő porontyától. Szimpatikus a jelleme, általában kimért, rendkívül becsületes, naiv. Jól is néz ki, a mechanikus kar amúgy is kedves, lásd Deathlok-ot. Bár egy nő találta ki, tápos, férfias karakter, vezető típus. Ahogy már írtam, egyik kedvencem. Most feltámasztják, és nem tudom mit gondoljak. Jót nem egyelőre - a szerzőpáros miatt. Az előző, amit olvastam tőlük, Loeb és McGuiness Hulk képregénye páratlan alkotás, anti-képregény, vagyis 4 éveseknek szóló mű, két oldalas panelekkel. Egyszer vagy kétszer meg is számoltam, hány panel van 22-24 oldalon, és valami elképesztően minimális szám jött ki, melyet nem lehet "alulmúlni". Amúgy mindkét alkotót nagyon kedvelem, Loeb számomra tetsző sztorikat ír, jó, mély párbeszédeket, Ed pedig nagyon kedves stílusával, mely egyszerűnek tűnik, sokoldalúan képes kifejezni a világot. Az elsőt megveszem. Aztán nem tudom mi lesz.

Digitális képregény-e egy neten közölt képregény, vagy ez a kifejezés egészen más jelent? Ha vége lesz a papír alapú képregénynek, szükségszerű-e a másféle alktói/befogadói hozzáállás?

Hát, az elsőre nemmel válaszolnék, a második kérdésre igennel.

A képregényt nyomtatásra találták ki. Az újságokban közölt korai stripek a helyzethez lettek szabva, a későbbi amerikai füzetek megtalálták az ideális formát, "kifejlődött" a cliffhanger, a történetmesélés profizmusa, ami egyrészt az oldalon belüli jelenetváltás mellett (figyelem fenntartása) a lapozáshoz is élményt rendelt, a következő oldal izgalmát. (Vázlatosan, persze.)

A digitális képregényben egyrészt már régen vannak új utak, lásd Halász Zoli válogatásait a sarkitottkockak blogon, ahol hosszú horizontális képregényeket mutat, melyek a görgetés élményét kötik össze a képregény befogadásával. Vagy ott van például Csordás Dani, aki igyekezett új, egész képernyőhöz igazított oldalképpel a webes megjelenés sajátságát kihasználni. Ezek elgondolkodtató megoldások.

A sima képregényolvasóba töltött képregények, melyeknek papíron kellene kijönniük igazából nem webcomicok Ahogy a "normál stripek", mint a blossza, vagy más neten közölt képregények, melyek olvasásakor a már megszokott fizikai élmények hiányoznak. A strip szerintem alapvetően amúgy is sajtóműfaj, az a közeg az igazi, hiszen kötetbe kötve, egymás után sokat olvasva veszítenek erejükből.

Szegényebbnek érzem az ilyenfajta webes közlést a nyomtatásnál, épp azért, mert a kézzel lapozás hiányzik, a könnyed visszalapozás (nem-lineáris modell) helyén pedig nehézkesebb, és alapvetően más befogadási stratégia van.

Alan Moore webcomicot tervez, ennek apropóján kérdezték meg pár dologról, ebből megfogott néhány gondolat (előbb olvashattátok :)

Jövőre bemutatandó Bosszú Angyalai film előzetes széles plakátja.

  Ezt 1:36-tól érdemesebb nézni:

Idei film, sokunk kedves képregényéből (persze én csak azt ismerem, ami magyarul megjelent, de az kiváló)

az a Pókember Broadway musical?

Hang nincs itt, nem tudom baj-e.

Klikk.

Jó lenne majd egyet szerezni. Erről eszembe is jutott, hogy Egerben viszonylag könnyű volt moziplakátokat begyűjteni, Pesten viszont csak egyszer sikerült - kapcsolat híján.

Egerben a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban tartottam Képregény Szakkört és Nyári tábort, vagyis tartottunk, mert egyedül nem bírtam volna a sok ördögfiókával, akik közül néhányat jó szokás szerint csak azért írattak ebbe a táborba, mert épp akkor mentek nyaralni a szülők. Úgyhogy volt, aki csak unatkozott, de az ellenkezője is (érdeklődő, csillogó szemű gyerekek) előfordult. Jó volt, szerettem. A volt Vörös Csillag, majd Uránia moziba gyakran jártam amúgy is, és ők akkoriban még tettek ki használt, senkinek nem kellő plakátokat a mozi elé, vigye, aki akarja. Felbuzdulva ezen a "könnyelműségen" megismerkedtem egy kedves dolgozóval, akitől sikerült képregényhez kapcsolódó plakátokat (Pókember, X-men, Superman stb.) kérni, melyek nagy részét kisorsoltuk valamilyen formában a gyerekek között. Nekem 1-1 darab maradt, és nem is mindből (kicsit szégyelltem magam emiatt, de aztán legyőztem magamban ezt az érzést)

Pesten egyértelmű visszautasítással találkoztam a mozisok részéről, egyedül a Watchmen plakátból sikerült kikönyörögni egyet vetítés után, de azt is úgy, hogy dugjam el jól, ne lássa senki. Nem is merek kérni azóta se. Szigorú az elszámolás, persze. És mit csinálnak a több száz, már lejárt plakáttal?